Europe

Europe

2013. január 2., szerda

Az európai integráció kezdetei, ellenállási mozgalmak, „Harmadik Erő” koncepció



A II. világháború után:
  • Egységgondolatok elterjedése
  • Béke fokozott szem előtt tartása
  • Fasizmussal szemben kibontakozó mozgalmak
  • Európa nyugati felén a németkérdés vált konfliktusforrássá, ugyanakkor a hatalom összeomlásának köszönhetően hatalmi űr keletkezett
 Ellenállási mozgalmak és a „Harmadik Erő koncepció:
  • Ellenállási mozgalmak a nacionalista, a fasiszta, a nemzetszocialista pártokkal és nézetekkel szemben jöttek létre
  • Valamint a faji megkülönböztetés és a szabadság korlátozása ellen
  • Először Olaszországban fogalmazták meg a főderáció / egyezményt, megállapodást, társulást jelent, aminek keretében községek, községcsoportok, illetve államok kölcsönösen és az egyenlőség alapján elkötelezik magukat egymásnak egy vagy több meghatározott cél érdekében, s annak végrehajtása kizárólagosan a szövetség képviselőire hárul/ szükségességét, majd Németországban a náci hatalom térnyerése is szükségessé tette az európai összefogás sürgetését
  • Franciaországban Briand és Léon Blum érveltek a föderális Európai Egyesült Államok mellett
  • 1941. Altiero Spinelli (1907-1986) – Európai Egyesült Államok terve
    • ventotenei börtönszigeten – Mussolini foglyaként dolgozta ki a koncepcióját
      • elítélte a rasszizmust és antifasiszta nézeteket vallott
    • Ventotenei Kiáltvány:
      • Az Európai Egyesült Államok nem amerikai mintára kell, hogy létrejöjjön, hiszen Európában számos nemzeti, identitásbeli, történeti különbség van, éppen ezért az egyetlen megvalósítható forma a főderáció
      • Magyarázatot ad arra, hogy a totalitárius rendszer miért válhatott életképessé – háborús helyzetben a túlélést kínálta és jelentette
    • Bemutatja a demokrácia gyengeségeit
      • Működés során megfelelő, de forradalmak idején az intézmények megteremtése a fő feladat (ekkoriban az európai kultúra válságban volt)
      • Ezért van szükség új megoldásra, amelyet a független államok föderatív egysége jelentené
    • Nézetei szerint:
      • Európa írott alkotmánnyal rendelkezne
      • Nemzetek felett álló felelős kormánnyal rendelkezne
      • Közös hadserege lenne
      • Közös bíróság lenne
  • Thomas Mann (1875-1955)
  • Paul-Henri Spaak (1899-1972) – belga politikus
    • Európa egyesítésének alapkritériumai, mellyel minden jövőbeni tagnak rendelkeznie kell:
      • Demokratikus állam
      • Kellő haderővel bír egy közös hadseregben való részvételhez
      • Más szerződő államokkal szemben nem támaszthat területi igényeket
      • Szociális törvények bizonyos minimumának elfogadása
      • Le kell mondania a többi tagállam beleegyezése nélküli valutamanipulációról
  • Összefoglalva:
    • A föderális Európa megteremtése jelent garanciát arra, hogy:
      • Német részvétellel biztosítja a többi tagállam részére, hogy a területi viták békésen kerülnek rendezésre
      • Demokratikus intézmények működhessenek
      • Gazdasági újjáépítés sikerességét

„Harmadik Erő” koncepció:
  • Az ellenállási mozgalmak voltak a gyökerei
  • Walter Dirks
    • 1946. egyesült Európa elképzelése
      • két nagyhatalom: Szovjetunió és USA
      • ha Európa fel akar zárkózni, az erőforrásait össze kell fognia, közös fellépésre van szükség
      • az európai béke és gyarapodás feltételei:
        • stabilitás – gazdasági, politikai, társadalmi értelemben
      • az összefogás következtében kellő gazdasági erővel bír, hogy megőrizze függetlenségét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése